NAGYBÖJTI CSENDTÚRA
NAGYBÖJTI CSENDTÚRA

NAGYBÖJTI CSENDTÚRA

Március 10-én délután a nagyböjt jegyében útra kelünk, hogy kiszakadva a hétköznapok és a város zajából, keressük a csendet, a leegyszerűsödést, a belső figyelmet. A nagyböjti időszak húsvét előtt arra hív meg, hogy rátaláljunk arra, mi az ami igazán lényeges, és próbáljunk szabadulni a felesleges terhektől, gondolatoktól, ránk telepedett megszokásoktól. A csend és a gyaloglás a jelenben tart, gyakorolhatjuk általa az elengedést, a belső megnyílást és a ráirányulást arra, ami bennem és körülöttem van. A külső keretek a belső csendre hívnak, mely a találkozás terévé válhat igazibb önmagammal és a természetfölöttivel. A csendben való szemlélődésnek többek között a kereszténységben is sok évszázados hagyománya van, melyből meríthetünk.

A gyalogtúra táv: kb. 13 km, szintemelkedés kb. 350 m
Találkozás: 2024. március 10-én vasárnap 12:55-kor Perbál központjában. Volánbusszal érdemes jönni, mely 12:10-kor indul Bp. Széll Kálmán térről.
A túra vége: várhatóan 18:00-18:30 között, Nagykovácsiban. Innen kb. 45 perc alatt lehet visszajutni a Széll Kálmán térre.
A túra ezúttal kifejezetten szemlélődő jellegű lesz; az első rövidebb szakaszt követően végig tartjuk a csendet, leszámítva egyes vezetői instrukciókat.
A fizikai út egyes szakaszai mentén vezetett egyéni gyakorlatokból álló lelki út ad keretet és segítséget a résztvevőknek az elmélyülésre.
A túra végén lesz mód a csendben megélt tapasztalatok önkéntes megosztására is egymással.

Túravezető: Molnár András, az Institute Voluntas Dei katolikus közösség tagja, a Viator Egyesület elnöke.
A program keresztény szellemi alapokon nyugszik, de mindenki számára nyitott, vallási hovatartozástól és világnézettől függetlenül, alapvető túratapasztalatot és lelki nyitottságot feltételezve. Kérjük, hogy csak akkor gyere el, ha tudod vállalni a csend megtartását a túra folyamán.
Hozni kell: időjárásnak és útviszonyoknak megfelelő, réteges ruházat (eső/szélálló), bejáratott túrabakancs, inni- és ennivaló, fej- vagy zseblámpa (a biztonság kedvéért). A túrát csapadékos időben is megtartjuk.
A program ingyenes, adományokat elfogadunk a helyszínen a Viator Egyesület (www.viatoregyesulet.hu) céljaira.
Előzetes jelentkezés nem szükséges, találkozunk a helyszínen.
További információ, kérdések: viatoregyesulet@gmail.com